Megvilágosító történetek

image     

India csoda-lakomái

Madal Bal Kft
Oldalszám: 146
Ára: 1300 Ft
ISBN-10: 963-87174-1-6
ISBN-13: 978-963-87174-1-2

Kivonatok a könyvb?l

Leírás

“Úgy döntöttem, hogy elmesélek néhány hagyományos történetet, amit Indiában jól ismernek az emberek. Ezeket a történeteket nem én találtam ki. Spirituális mesterekr?l szólnak, akik olyan könnyedén és gyakran szemléltették okkult erejüket, mint ahogy mi vizet iszunk. Én azok közé tartozom, akik nem értékelik a csodákat, mert a csodák elég gyakran csak a kíváncsiságot táplálják. A kíváncsiság és a törekvés között pedig hatalmas szakadék tátong. Ugyanakkor vannak spirituális mesterek, akik úgy gondolják, hogy az embernek akkor is tanácsos elkezdenie a spirituális utazást, ha azt kíváncsisággal kell elkezdenie. Végül ugyanaz az ember be fog lépni a valódi törekvés világába.
Az okkultisták néha be akarják bizonyítani, hogy nem korunk tudományáé az utolsó szó Isten teremtését illet?en. Meg akarják mutatni, hogy a bels? világ határtalan kincsei könny?szerrel elhallgattatják az emberiség és a küls? világ vívmányait. Csak hogy tudjuk, amit mi csodának nevezünk, az az érzékeinken túli világban mindennapos esemény. Bels?leg tanulhatunk ezekt?l a nagy mesterekt?l, leny?göz? csodáikból, lélekemel? életükb?l. Ezért gondoltam, hogy elmondom ezeket a történeteket.”
Sri Chinmoy

A történetek a következ? mesterek életéb?l valók:

Troilanga Szvámi
Sri Rámakrisna
Bhaskaránanda
Sri Juktésvar
Szvámi Jogánanda
Babadzsí
Sjáma Csaran Láhirí
Bidzsoj Krisna Goszvámi
Kebalánanda
Gambhiránanda
Bidzsojkrisna
Rámdász Katjá Baba
Dévadász Maharádzs
Nigamánanda
Szvámi Szatcsidánanda
Sankarácsárja
Bama
Balánanda
Brahmánanda

image     

A lélek kertje

Magyar Könyvklub
Oldalszám: 232
Ára: 1880 Ft
ISBN 963 549 032 1

Kivonatok a könyvb?l

Leírás

Ebben a könyvében Sri Chinmoy megvilágosító történetek révén vezeti az olvasót a bels? felismerések és a beteljesedés felé. Ezeket a lélekemel? történeteket, melyek szívünk fényét ébresztik fel, maga az élet, a legbölcsebb tanítómester írta.

“Mindannyiunkban van egy gyönyör? virágoskert – a lélek kertje. […] Minden leckével, amit az élet tanít, lélek-kertünk növekszik, és egyre ragyogóbbá válik. A lélek-kertek békéje, fénye és boldogság-illata végül pedig szétterjed majd a világ széltében-hosszában.”

“A történetek közül sok India ?si múltjából ered, a többi az emberiség néhány neves alakjának életéb?l mond el epizódokat. Úgy érzem, ezek a keleti történetek valójában id?tlenek és egyetemesek. Nagy szeretettel osztom meg ?ket a nyugati világ olvasóival.”

Történetek

A hallgatás megszabadít
Biztonságban a mester könyörületes gondoskodásában
Egy könyörületes szív
Az asztrológus beteljesíti a jóslatát
A tudós négy kérdése
Az isteni szeretet gyógyír az emberi veszteségre
A bölcsesség kútja
Buddha tanítása
Egy szanjászí Amerikában
Tagore énekel
Id? és tér legy?z?je
A mester spirituális ereje
Hívás a túlvilágról
Gandhi megfelel saját vizsgáján
A szvámi együtt dohányzik az érinthetetlennel
Dasaratha tragédiája
Laoszen megcselekszi a lehetetlent

image     

Isten soha nem alszik

Madal Bal Kft
Oldalszám: 132
Ára: 2100 Ft
ISBN 963 86752 4 1

Kivonatok a könyvb?l

Leírás

A könyvben szerepl? mesék minden esetben gyermekünk lelki életét, lelki ébredését szolgálják. A történetekben a spontán gyermeki hit és gyermeki szív bájos egyszer?ségér?l és önmagától értet?d?, életbe vetett bizalmáról olvashatunk. A mesék a szeretet és a szív nyelvén íródtak, segítve gyermekünket, hogy megtalálja saját lénye középpontját, harmóniáját és szeretetét. A könyv különösen szép és finoman kidolgozott illusztrációival és gazdag díszítésével még elragadóbbá és átélhet?bbé teszi a meséket. A történetek nemcsak gyermekünk lelki életét segítik, hanem talán minket, szül?ket is, hogy ráleljünk szívünk spontán, gyermeki hitére, szeretetére és gazdagságára. “A ma gyermekén múlik a holnap jöv?je. Beszélhetünk tökéletességr?l, azonban ez a tökéletesség csak a gyermekekt?l jöhet – a gyermek szívéb?l és a gyermek álmaiból.” – vallja a szerz?. Minden gyermek új üzenettel érkezik, új fényt, új örömet, új szeretetet hoz a világba. A mi feladatunk, hogy tápláljuk és megóvjuk ezt az üzenetet, mely gyermekünk szívében él, és segítsük ?t ennek felfedezésében és kibontakoztatásában. A könyv tanulságos történeteivel ehhez a szép és felel?sségteljes feladathoz kíván segítséget nyújtani.

Történetek

Isten soha nem alszik
Egy gyermek hálaszíve
A király bölcs tanácsot keres
A lusta fiú és a dolgos fiú
Az aranyhattyú
A tekn?s aki kérkedett
Imádkozz oltalomért
Melyik fiú legyen a király?
Gopál bátyja
Egy gyermek Istene
Az apa leckéje
A bolond szolgák
A jószív? király
Egy csepp kedvesség tengerré változik
A király mosodása
A kislány ajándéka Istennek