Isten csak az alázat szív-ajtaján kopogtat

Egyszer Bidzsojkrisna egyik odaadó tanítványa elment Bhaskaránanda összejövetelére, és feltett neki néhány kérdést. A mester mindenki más kérdését megválaszolta, de Bidzsojkrisna tanítványának nem volt hajlandó válaszolni. Ehelyett sértegette őt, és felszólította, hogy távozzon.

Mindenki megütközött a mester viselkedésén, a tanítvány pedig nagyon szomorúan tért haza. De aznap éjjel álmot látott, amelyben Szvámi Bhaskaránanda igen szeretetteljesen megválaszolta a kérdését.

Másnap a kereső elmondta Bhaskaránanda tanítványainak, hogy miért nem válaszolt neki a mester a többiek előtt. A többiek a legnagyobb őszinteséggel és alázattal tették fel kérdésüket, benne ellenben rendkívüli büszkeség volt, amikor kérdezett. Ezért sértegette őt Bhaskaránanda, ahelyett, hogy megválaszolta volna a kérdését. De éjjel Bhaskaránanda megbocsátott neki, és álmában válaszolt a kérdésére. A kereső nagyon elégedett volt a válasszal, és rendkívül hálás volt, hogy Bhaskaránanda megbüntette istentelen büszkeségéért.

Magyarázat:

A büszkeség elválaszt, az alázat egyesít. A büszkeség a vak ember látása. Az alázat az Isten-ember látása. A mester számára nem méltóságán aluli, hogy a kereső büszkeség-létével foglalkozzon, mert tudja, hogy a kereső nem tud és nem fog kapni tőle semmit, ha amije van, és ami a kereső maga, az nem más, mint a büszkeség. Az alázat befogadóképesség a szó legtisztább értelmében. Az alázat egyaránt szívesen fogadja Istent, a Teremtőt és Istent, a teremtést örökké táguló életében és örökké szárnyaló szívében.