Belső élet
Mi is a belső élet, hétköznapi szinten nézve a dolgot? Az életemet élem, beszélek a családtagjaimmal, reagálok a viselkedéseikre, köszöntöm a szomszédomat, rámosolygok a gyerekére, elvégzem a munkámat, veszekszem az anyósommal, focizom a haverokkal és így tovább. Ez a külső életem, ez látható, nyitott mások számára is. Nos, mindezeket a dolgokat miközben megteszem, bent magamban átélem. Érzéseim vannak velük kapcsolatban. Ezt csak én élem így át a földön, senki más. Ez a belső életem. Ez nem látható. Sokszor ez szerencsés is, mert lehet, hogy kedvesen bókolok a főnöknek, de közben a pokolba kívánom, és elönt az utálat érzése. Legtöbbünknél boldogságunk hiányának itt keresendő az oka. Vagyis, hogy külső életem nincs harmóniában a belsővel. Nem azt élem, amit érzek, tehát megjátszom magam. Nem merek olyan lenni, amilyen vagyok, hanem úgy élek, ahogy elvárják tőlem, sőt, ahogy én magam is elvárom magamtól neveltetésemből, gátlásaimból kifolyólag. Ez bizony nemcsak boldogságunk, hanem egészségünk hiányának is egyik fő oka. Így, ezen a szinten nézve tudatosan vagy sem, de mindenkinek van belső élete. Hogy milyen, az más kérdés. Hogy mennyire pozitív és mennyire negatív töltésű, az teljesen egyéni, nincs két egyforma. Amennyire a belső életem ki van szolgáltatva olyan negatív erőknek, mint a félelem, kétség, aggodalom, féltékenység, irigység, önsajnálat és így tovább, pontosan annyira messze vagyok a boldogságtól. Ha valaki egyáltalán rájön arra, hogy boldogtalanságának a belső életében van az oka, mert végül is ott is érzi azt, és annak megszüntetése után kutat, akkor ő már spirituális keresővé válik. Tudatosan próbálja, belső életét tisztábbá, jobbá, szebbé és békésebbé tenni. Ha ebből a célból az életmódját megváltoztatja, akkor tudatos belső életet, spirituális életet él. Ez a spirituális élet alapfokon. Valaki akkor él spirituálisan belső életet, ha már meditál, el kezd befelé fordulni, ami azt jelenti, hogy a nap folyamán nem csak a külső vágyai és vágyainak teljesítése uralja gondolatvilágát, hanem belső vágyait ébreszti, és azokat próbálja is teljesíteni. Ez persze azzal jár, hogy a külső életét is ellenőrzi, igyekszik minden vonalon jobb emberként élni. Tehát nemcsak vakon követi az ösztöne és értelme diktálta vágyait. Önfegyelem, ez a spirituális élet magasabb fokon. Az önfegyelem az önismeret kulcsa. Meg kell ismernünk a bennünk felmerülő érzések, vágyak eredetét. Honnan jönnek, melyik részünkből? Hasznosak vagy haszontalanok a belső harmóniánk megteremtéséhez? Ennek értelmében ki kell rostálnunk, ellenőriznünk kell őket, hogy szebbé, jobbá, békésebbé tegyük belső életünket. Ez persze egy lassú, folyamatos felismerési folyamat eredménye. Az elején fogalmam sem volt arról, hogy tulajdonképpen mire megy ki a játék. A belső érzéseim teljes zűrzavarban keveredtek össze a vágyaimmal, és még csak nem is sejtettem, hogy köztük különbséget lehetne tenni. Aztán amikor már évek teltek el, akkor kezdtem fokozatosan, saját lényemet megismerve egy-egy érzés eredetét felismerni. Ha tudom, hogy egy vágy, indulat, érzés honnan ered, akkor képes leszek dönteni, hogy hasznos vagy haszontalan, követendő vagy visszautasítandó. Így tud kialakulni a totális önuralom.
A spirituális életmód nem a könnyebb fajta élet. Kitartás, rendszeresség, önfegyelem – ezek a fő jellemzői. Az önfegyelem ma nem valami nagyra értékelt képesség. Ma inkább a szabadon kiélt vágyak és ösztönök életmódja az elterjedt. Ebben látjuk énünk kibontakozásának lehetőségét. A mai általános felfogás a vágyak, az indulatok korlátlan kiélésével próbálja egyéniségünk szabadságát megvalósítani. Tévesen, állítom én. Mert ezen az úton mindig erősebb lesz kötődésünk és ezáltal szűkebb a szabadságunk. Pedig az élet bármelyik területén az önfegyelem az egyetlen képesség, amely el tud minket juttatni a célhoz. Ha többet akarsz az élettől, mint az átlag, akkor többet is kell adnod, mint az átlag. Ez pedig egyáltalán nem működik önuralom nélkül.
Fegyelmezett életet élni – ez nem megy egyik napról a másikra. Ez abszurdum. Tönkretenné életünket, békénket és környezetünk békéjét, mert bizonyos szokásaink, valamint a szórakozással eltöltött időnk azonnali megváltoztatása fájdalommal járna, mert erőszakos lenne. A fegyelmezett élethez ugyanúgy kell edzeni, mint minden máshoz az életben, amit el akarunk sajátítani, amiben mesterek akarunk lenni. Az edzés azt jelenti, hogy vannak keményebb napok, és vannak lazább napok is. A rendszeresség és a kitartás az igazi edző. De ugyanakkor az edző szeretetének türelemben kell megnyilvánulnia. Türelmesnek kell lennünk önmagunkkal szemben, hogy kivárjuk természetünk átformálódási készségét.
A spirituális életmód egy olyan életforma, amelyben az életcéljaink között egy új cél jelenik meg. Lelkünk táplálásának célja, lelkünk megközelítésének célja, lelkünk megnyitásának célja: ez a három végül is ugyanaz. Aztán pedig állandó igyekezettel, törekvéssel új célunkat fokozatosan megerősítjük, kiépítjük, előtérbe helyezzük mindaddig, amíg fő célunkká válik. Ez egy fokozatos átalakulás, nem pedig egy erőszakos beavatkozás. Az erőszakos beavatkozás nem tesz boldoggá.