A spirituális szív
A spirituális szív egyike a fő csakrák-nak. Tehát egy útkereszteződés, az energia-utak kereszteződése, amely mellkasunk közepén helyezkedik el, a mellcsont közepén. A spirituális szív számomra a főbejárat a belső világomhoz. Belső Lényünk trónterme, vagy mondhatnánk, saját privát templomunk. Én is, mint Sri Chinmoy minden tanítványa, erre a központra meditálok, és megpróbálom napközben is mindig újra, meg újra magam ott érezni azáltal, hogy mint egy lifttel, lesüllyedek a fejemből a szívembe. Az elején nagyon együgyűnek, bárgyúnak találtam azt, hogy a szívemben elképzeljek valamit, mondjuk egy virágot, és én, felnőtt értelmes ember, azzal töltsem az időmet, hogy ezzel a virággal játszadozom vagy épp kiterjesztem. De ez volt a lecke, ezért így tettem, és kíváncsi voltam, hová vezet.
Most már kiterjedt a meditációs leckém. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a napi meditációban eltöltött időben, hanem egész nap igyekszem az életirányításomat a fejemből levinni a szívembe. Minél jobban tudom uralni gondolatvilágomat, annál könnyebben tudok ülni a szívemben. Ugyanakkor azonban, minél többet időzök ott, annál jobban tudom uralni az értelmemet. Végül is, ha az embernek megadatik az a képesség, hogy a szívéből éljen, dolgozzon és az legyen a fő központja, akkor ura lesz gondolatainak és idővel az egész értelmének.
A meditáció során megérezzük spirituális szívünket. Először, mint egy pici fészket a mellkasunk közepén, ezt talán a legjobban az erőtér kifejezés tudná visszaadni. Ez a fészek nagyságú erőtér lassan kezd kiterjedni, mind nagyobbra és nagyobbra nő. De ez a méret-dolog is érdekesen furcsa, mert jóllehet ezt a kisebb vagy a nagyobb kifejezéssel jelölöm meg, de annak a valaminek ugyan van mérete, de nincs fala. Ez azért is érdekes, mert amikor már nagyobbacskának érzem, akkor rájövök, hogy nem találom a végét, vagyis egy olyan szoba lesz a szívemben, aminek nincs fala, nem lehet behatárolni, tehát határtalan. Így aztán oda minden befér, minden feldolgozódik, minden a helyére kerül.
Spirituális szívünk emiatt lényegesen magasabb rendű, mint az értelmünk. Értelmünkben, ha sok problémát kell feldolgoznunk, akkor véges kapacitása miatt, előbb-utóbb energiatorlódás jön létre, amit szellemi fáradtság, stressz, fejfájás és hasonló állapotok formájában érzékelünk. Ha viszont képesek vagyunk napjaink jó részét a szívünkben eltölteni, akkor a problémák beolvadnak a szívbe, és egyszerűen gondolkodás nélkül oldódnak meg. A szellemi fáradtság és az ebből létrejövő fejfájás is megszűnik.
Régebben minden péntek estére nagyon elfáradtam, rendesen zsongott a fejem. Igazi zúgás volt benne. Aztán hazamentem, és nagyon ingerlékeny voltam. Ha a gyerekek becsapták az ajtót vagy nagyon hangosak voltak, akkor fel voltam háborodva, hogy az embernek legalább otthon lehetne egy kis nyugta, ha már egész héten lót és fut a család érdekében. A feleségem is próbált segíteni, és csendesítette a gyerekeket, „szegény Apa annyit dolgozik” jelszóval. Aztán a harmadik, negyedik sör után eltűnt a zúgás, és megvolt a béke. Már egy pár éve meditáltam, amikor egy péntek este mentünk haza a rendelőből. A kocsiban érdekes módon azt vettem észre, hogy a zsongás, a zúgás nincs is a fejemben, de ugyanakkor mégis jelen van. A fejem mellett kísért, a vállam fölött, jött velem haza, de már nem zavart. Elmeséltem a feleségemnek, aki ismételten, mint más alkalmakkor is, figyelmeztetett, hogy vigyázzak, ezeket a dolgokat ne hozzam nyilvánosságra, mert a diagnózis egyértelmű lesz. Ezt a jelenséget még vagy két hétvégén éreztem, csökkenő mértékben, aztán már egyáltalán nem. Így teljesen és véglegesen elhagyott a szellemi fáradtság és az azzal járó fejfájások is.