Logo


Personal tools
Home Hungary Kivonatok Kivonatok A harmadik kívánság A harmadik kívánság

A harmadik kívánság



Miután ettünk a hazaiból az állomáson, és betettük csomagjainkat a megőrzőbe, bementünk a busszal a városba. A központtól balra térve még egy jót gyalogoltunk, legalábbis az én méretemnek akkor sok volt, amikor elértünk egy tényleg kicsi templomhoz. Később többször jártunk abban a templomban...

...Nagyon jól emlékszem, hogy milyen ünnepélyesen térdeltem le előadni a kéréseimet. Az első kérésem az volt, hogy az Isten adjon nekem egy olyan élettársat, akivel nem kell soha, de soha veszekednem. Minden gyereknek ez a legfőbb vágya, mert ha nincs béke, oda a szeretet. Soha nem bírtam megszokni a veszekedést, hiába volt meg a gyakori edzés hozzá. A második kérés az volt, hogy legyen sok pénzem, azért, hogy a szüleimnek sokat tudjak belőle adni. Mindig anyagi problémájuk volt szegényeknek, és emiatt nagyon sok veszekedést kellett végighallgatnom. Ez egy kissé engem is megfertőzött. Gyerekkoromban annyira belenőttem a szegénységtudatba, hogy hiába lett aztán pénzem, igazán gazdaggá nem váltam, mert az apróságokon elakadtam. A szegénység is, úgy, mint a gazdagság, tudati kérdés. Én pedig a szegénységben hittem.

A harmadik kérésem pedig az volt, hogy mindegy mivel foglalkozom majd, ha nagy leszek, de tehessek valami nagyon fontos dolgot az emberiségnek, valamit, ami minden embernek jó. Ma tudom, hogy a harmadik kérés mindnyájunk közös kívánsága. Mindnyájan szeretnénk valami fontosat tenni az emberiségnek és mindnyájunknak adott is az esélye rá. Csak ki kell nyitnunk a szemünket és nyújtanunk a kezünket, hogy észrevegyük és megragadjuk a lehetőséget.






page created by gabor_rongits — last modified 2006-09-06 09:46 AM