Logo


Personal tools
Home Hungary Kivonatok Kivonatok Okkultizmus és miszticizmus Az aura színei

Az aura színei



Lenne szíves beszélni az aura különböző színeiről! Kék fényt látok ön körül.

A kék a spiritualitás színe. A kék a Végtelenséget jelenti, és a kék a kreativitást jelenti annak kristályformájában. A kék szín az, mi folyamatosan növekszik az emberi természetben csakúgy, mint az isteni természetben. Amikor emberi természetünkben növekszik, megpróbálja kitágítani korlátozott emberi természetünket. Amikor isteni természetünkben növekszik, megpróbálja elterjeszteni az Igazságot, kinyilvánítani az Igazságot, amit már megtestesít. Az emberi természetben megpróbál kiterjedni, az isteni természetben megpróbálja kinyilvánítani saját Fényét. A kék szín, ha olyan, mint az ég kékje, akkor Sri Krishnának, India második Avatárjának a színe.

A kék az én színem is. Azt jelképezi, hogy belsőleg megvalósítottam a Legmagasabb, Abszolút Supreme-ot. Mint spirituális mesternek, az összes szín megtalálható az aurámban, éppúgy, mint a többi Mester esetén. Az átlagos emberi lényeknek csak egy szín van az aurájukban. Néhányuknak kettő vagy három, ha már haladók. De átlagos embereknek rendszerint nincs több három színnél az aurájukan. De a spirituális mesterek aurája az összes színt tartalmazza. Ha valaki narancssárgát lát körülöttem, akkor ez nem tévedés. Az aurámban van kék, zöld, narancs, vörös és az összes többi szín. De a kedvenc színem, a legjelentősebb színem a kék. Ezután jön az arany. A kék a magasság, a legmagasabb Magasság, és az arany a kinyilatkoztatása ennek a Magasságnak. Amikor az aranyszín megérinti a földi légkört, vöröses színné válik. Ez az Erő megjelenési formája, amikor megnyilvánul. Amikor a tanítványok élénk vöröset látnak, ez az arany színnek egy megnyilvánulása a fizikai síkon, a földi légkörben. Néhány tanítvány arany színt, aranyat lát körülöttem. Ekkor manifesztációmat egy magasabb tudatszinten látják.










page created by gabor_rongits — last modified 2006-09-06 09:46 AM