A tiszta alázat elnyeri az isteniség tanát

Egyszer Bhaskaránanda beszédet készült adni. A szónoknak épült egy külön színpad, amit gyönyörűen feldíszítettek. Több száz ember gyűlt össze, hogy részt vegyen az előadáson. Mielőtt a mester elkezdte volna a beszédét, megkérdezte: - Hol van Laksman Mala? Azt akarom, hogy Laksman Mala itt legyen.

A legtöbben nem tudták, ki Laksman Mala, de valaki azt mondta, hogy egy halász. Csupa nagy tiszteletnek örvendő és tanult ember volt jelen! Ki gondolta volna, hogy a mester egy halászt akar látni? De mindenki elkezdte őt keresni.

- Laksman! Laksman! - kiáltoztak.

Laksman szinte félt elmenni erre a nagy előadásra, mert annyi művelt ember volt ott, ezért hátul ült le. Mikor megtalálták, előre kísérték a mesterhez, aki elárasztotta szeretetével és gyengédségével.

- A beszédem alatt itt kell lennie velem - mondta Bhaskaránanda.

Így hát Laksman összetett kezekkel, az odaadás és az önátadás tengerében úszva állt Bhaskaránanda mellett. Beszéde során a mester rendkívül nagyra értékelte Laksmant.

- Ti tanultak, műveltek és nagyszerűek vagytok. De a valódi nagyság a tiszta odaadásban rejlik.

Mikor az előadás véget ért, Laksman követte a mestert otthonába, és azontúl a mesterrel lakott.

Magyarázat:

Az intellektuális elme nem tudja és nem is tudhatja, mi is Isten Könyörület-Valósága. Csak a kereső odaadó szíve tudja tökéletesen, mi Isten Könyörülete. Sőt, egy lépéssel tovább is megy. Azáltal, hogy szíve odaadó egységben van szeretettjével, a kereső a mester pontos képére formálódik. Az elme mindig szomorú vereséget szenved, amikor megpróbálja felmérni a belső világ rejtélyeit, a szív azonban sosem vall kudarcot a belső világ kincseinek feltárásában. A szív számára nem létezik külső és belső világ. A szív csak egyetlen világot ismer: Istent a világot. A lélekteli szív számára maga a világ Isten.