Életem lélek-utazása - válogatás
Az előtted lévő út
Csak akkor válik
Teljesen világossá,
Ha hallgatsz
Lelked parancsára.
~~~
Két hatalmas erő van, mely világunkat kormányozza.
Ez a két erő a vágy-éjszaka és a törekvés-fény.
~~~
Ha a vágy-éjszaka ösvényén járunk, a beteljesedés mindig elérhetetlen cél marad.
~~~
Egyedül az odaadásnak van szabad bejárása az örökké tartó örömhöz.
~~~
Fojtogatnak a ma problémái. Miért hívod hát a holnap problémáit, hogy teljesen megsemmisítsenek?
~~~
Az egó kielégítése mindig veszteséges üzlet.
~~~
Volt idő, mikor nevet és hírnevet akartam.
Ez volt emberi vágyam.
Most azonban
Csak Istent akarom kinyilvánítani,
Úgy, ahogy Ő szeretné.
Igen, ez isteni törekvésem.
~~~
A belső tanítás arra tanít minket, hogyan szeressük az emberiséget,
és hogyan szolgáljuk az emberiségben rejlő isteniséget.
~~~
Hogy minden problémát megoldj,
Saját problémáidat old meg először.
Hogy minden egyes emberi lényt szeress,
Szeresd Istent először.
~~~
Isten tudja, hogy mi a legjobb számodra.
Ez szíved felismerése legyen, ne pusztán elméd meggyőződése.
~~~
Végső soron mi az, ami a gyermeket bájossá és szépe teszi?
Nem a lélek ragyogása? Mikor ez a vonás elhalványul, és végül eltűnik,
a gyermekből unalmas és megfontolt felnőtt lesz.
~~~
Amint egy nehézséget legyőztél, látni fogod, hogy az megismétlődik
egy magasabb, kifinomultabb szinten. Ez ugyanaz a benned rejlő alapvető gyengeség,
amivel kénytelen vagy kifinomultabb formában szembenézni.
~~~
A nehézségek a nem kívánt erők erejét jelzik.
A kitartás a lélek örökké megvilágosító, örökké izzó fényének kétségtelen győzelmét jelzi.
~~~
Isten nem olyan dolog, amit kívülről kell megszerezni.
Isten az a valami, amit belülről kell kibontakoztatni.
~~~
Amire mindennap
Kora reggel szükséged van,
Az néhány Istennel töltött
Csendes, odaadó pillanat.
~~~
A megpróbáltatások dinamikussá tesznek.
A megpróbáltatások tágra feszítik a szemed.
A megpróbáltatások megtanítják neked, mit jelent a türelem.
A megpróbáltatások magadba vetett hittel ruháznak fel.
A megpróbáltatások kitárják a titkos ajtót, amelyen keresztül láthatod
Isten Akaratának jövőbeli végső beteljesülését.
~~~
Az emberi természet teljes átalakulása szükségszerűen csak egy teknős sebességével haladhat.
~~~
A leggyorsabb fejlődést két dolog segítségével érheted el:
Isten Könyörület-Szemével és saját lelkesedés-elméddel.
~~~
A tökéletesség az, amikor tudatosan megsemmisítjük egocentrikus énünket.
~~~
Nem látod?
A szívedben
Szüntelenül imádkozik
És meditál valaki.
Nem érzed?
A Legfelsőbb Szeretett
Isteni Szívverése
Dobog benned.
~~~
Törekszel.
Ez azt jelenti,
Hogy emeled a körülötted lévők
Tudatát.
~~~
Az emberek közti kötődés megköt. Az Isten iránti odaadás felszabadít.
~~~
Mik a világegyetem törvényei? Szeress és szolgálj.
Szeresd az emberiséget. Szolgáld az Isteniséget.
~~~
Isten eggyé tesz magával, ha ismered a csend jelentését.
~~~
Csak a tisztaság-szívnek
Szabad imádkoznia
A lélek csend-templomában.
~~~
Ez már valami!
Megtanulta a legfelsőbb titkot:
Hogyan kell fáradhatatlanul dolgozni
Az isteni kinyilvánításért,
Anélkül hogy bármi figyelmet
Kapna vagy követelne magának.
~~~
Amihez gondolatvilágodban
Erősen ragaszkodsz,
Az vagy utcai koldussá
Vagy nagy királlyá
Fog tenni.
~~~
Ha meditációd valóban magas és mély, feltétlenül csendes párbeszédbe kezdesz a békével.
~~~
Ha még nem vetted volna észre, egyértelmű kapcsolat van az emberi vágy-élet
és a szüntelen csalódottság-éjszaka között.
~~~
Ha mindig jó gondolatokkal foglalkozunk, isteni gondolatokkal, tiszta gondolatokkal,
a negatív erők nem tudnak megmaradni mellettünk.
~~~
Isten megvalósításának napsütötte útja,
Hogy tisztán elfelejtjük
És bölcsen megbocsátjuk
Korábbi kudarcainkat.
~~~
Ne gondolj a múltra. Csendes elmével haladj előre,
és ne maradj ott, ahol vagy, emlékeid fogságában.
~~~
A spirituális fegyelem minden módszere két elmaradhatatlan és elválaszthatatlan
szárnyra támaszkodik: a tökéletes türelemre és a szilárd elhatározásra.
~~~
Szíved csendjében életed tökéletessége nem maradhat elérhetetlen cél.
~~~
Mennydörgés-zajt hívok életre,
Mikor megküzdök
A tudatlanság-éjszaka büszkeségével.
Csend-hangot hívok életre,
Amikor törekvés-fényem
Szívében szunnyadok.
~~~
Az egó hiányát érezni éppoly nehéz, mint látni magunkban Isten állandó jelenlétét.
~~~
Bár a rendszeresség a spirituális gyakorlatban gépiesnek tűnhet,
valójában ez egy fentről állandóan leszálló áldás, és azt jelzi,
hogy már kifejlesztettünk némi belső erőt.
~~~
Nem azért meditálok Istenre, mert Isten megad nekem mindent, amit akarok.
Azért meditálok Istenre, mert Isten csak azt adja meg nekem, amire szükségem van.
~~~
A valódi igazság-kereső számára a külső élet és a belső élet egy,
és ennek az életnek csak egyetlen tanítása van: Isten az első, a spiritualitás az első.
~~~
Cselekedni lehet úgy is, hogy nem kérjük Isten Bölcsességét,
de ha Isten Bölcsességéért esedezünk, hogy vezessen minket cselekedeteinkben,
akkor Istené a felelősség.
~~~
Légy kedves, légy csupa együttérzés,
Mert minden emberi lény
Kénytelen önmaga ellen küzdeni.
~~~
Isten Akaratának engedelmeskedni annyi, mint megszabadulni magunk teremtette börtönünkből.
~~~
Az engedékeny élet kétségkívül mellékhatásokkal jár.
~~~
A vágyak csak akkor teljesülnek be igazán, amikor tökéletesen felülemelkedünk rajtuk.
~~~
Sosem fogjuk meghallani a belső hang dalát,
ha tudatosan vagy tudat alatt az aggodalommal barátkozunk.
~~~
A holnap gondolataival várd meg a holnapot!
~~~
Az ember csak akkor lelhet boldogságra és biztonságra,
ha a szív gyorsabban érez, mint ahogy az elme gondolkodik.
~~~
Ha külső nehézségek állnak eléd,
Csak mondd magadnak:
"Ha ilyen ellenállás ellenére is
Tudok meditálni,
Jobb és erősebb Isten-keresővé
És Isten-szeretővé válok."
~~~
Az emberi élet egyszerre teher és áldás.
Arra kényszeríti az embert, hogy állandó szenvedést viseljen el.
Ugyanakkor az Isten-megvalósítás nagyszerű ígéretét adja neki.
~~~
Mi okozta a kudarcaidat?
Nem a kétséged,
Nem a bizonytalanságod.
Hanem a vonakodásod.
~~~
Az önsajnálat, az önengedékenység és az egoisztikus vágyak
egy és ugyanazon hiba, különböző néven.
~~~
A világot próbálod felszabadítani.
Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni,
Előbb saját spirituális színvonaladat kell
Magasra, nagyon magasra
Emelned.
~~~
Mi a spiritualitás? Ember és Isten közös nyelve.
~~~
Ha vidáman megteszem,
Amit tudok,
Legfelsőbb Uram feltétel nélkül
Megteszi helyettem,
Amire én képtelen vagyok.
~~~
Ápold szívedben a tisztaságot. Nemsokára újra felfedezheted a Mennyei Királyságot.
~~~
Ha látod, hogy valakinek a hiányosságai és rossz tulajdonságai nyilvánvalóak,
próbáld azonnal azt érezni, hogy hiányosságai és rossz tulajdonságai nem tükrözik őt teljesen. | Valódi énje végtelenül jobb, mint amit belőle látsz.
~~~
Az élet célja, hogy tudatára ébredjünk a Legfelsőbb Valóságnak.
Az élet célja, hogy az Örök Lény tudatos kifejeződésévé váljunk.
~~~
Amikor az őszinte kereső imádkozik és meditál, szépséget sugároz.
Ez a szépség közvetlenül belső létéből, lelkéből fakad.
~~~
A lelki békét nem érhetjük el
Egyik napról a másikra.
Ahhoz, hogy megszerezzük a lelki békét,
Számos csend-évet kell
A spiritualitásba fektetnünk.
~~~
Két gyógyszer van,
Amivel lelki békét lelhetsz:
"Én vagyok minden",
És
"A világ nem az enyém".
Használd valamelyiket!
~~~
A jellem az, ami belsőleg vagyunk, és amit külsőleg teszünk.
~~~
A béke a leghatékonyabb fegyver az igazságtalanság legyőzésére.
~~~
Ez a mi világunk
Tele van hegyes kritika-nyilakkal.
Ezek a kritika-nyilak nem sebezhetik meg
A békétől megvilágított elmét
És az Istentől ittas szívet.
~~~
Az élet csatatere
Csupa béke lesz,
Ha az elme hangja
Utat enged
A szív csendjének.
~~~
Az önszeretet és az öngyűlölet két olyan betegség, amit egy orvosság gyógyít,
ez az orvosság pedig az Isten-szeretet.
~~~
Az életben sok kérdés van, de az Isten Akaratának való önátadás az egyetlen válasz.
~~~
A törekvőnek rá kell ébrednie, hogy a belső hang nem ajándék, hanem eredmény.
Minél lélekteljesebben törekszik megszerzésére, annál hamarabb lesz kétséget kizáróan az övé.
~~~
Ha arra törekszel, hogy valami egyedi dolgot tegyél, az kétségtelenül jó, de még jobb,
ha tudod, vajon ez az egyedi dolog-e az, amit Isten kíván tőled.
~~~
Légy egyszerű, légy őszinte, légy tiszta és légy alázatos!
Térj vissza, térj vissza újra belső életed alapjaihoz!
~~~
Hogy a leggyorsabban haladj,
Légy teljesen vidám
Hős-harcos,
És tekintsd a győzelmet és a kudarcot
Két párhuzamos tapasztalat-folyónak,
Amelyek a fejlődés-gyönyör
Tengeréhez visznek.
~~~
A lelkiismeret és a megérzés a lélek belső tapasztalatai,
amelyek külső életünket próbálják védelmezni és tökéletesíteni.
~~~
Ne kérd az emberiség véleményét, ha már egyszer meghallottad Isten élet-átalakítás Parancsát!
~~~
Minden ember esendő, mégis végül minden ember Isten tökéletes földi képviselőjévé válik.
~~~
Szíved törekvésével
Olvasd a spirituális könyveket.
Mindent meg fogsz érteni.
Olvasd őket elméd gyanakvásával.
Semmit sem fogsz megérteni.
~~~
A törekvés és a kudarc nem ismerik egymást.
~~~
Az optimizmus az önbizalom titka.
Az önbizalom a dinamikus erő titka.
A dinamikus erő az azonnali siker titka.
~~~
Szenvedéseitől
Nem úgy szabadult meg,
Hogy elhagyta testét,
Hanem úgy,
Hogy elválaszthatatlanul eggyé vált
Lélek-tengere eksztázis-hullámaival.
~~~
A spiritualitás az ember Isten utáni tudatos vágyódása.
~~~
A valódi alázat: örömet adni másoknak.
~~~
A béke nem található meg a külső tudásban. Külső tudásunk legnagyobb részben
információn alapul, az információ pedig nem nyújthat tartós elégedettséget.
A béke nem található meg a külső eredményességben. A béke az önuralomban található.
~~~
A tudatos önvizsgálat az Isten-megvalósítás legígéretesebb kezdete.
~~~
A pokol a földön van? A kétkedő elme tudja a választ, és ő maga az egyedüli válasz.
A Menny a földön van? A törekvő szív tudja a választ, és ő maga az egyedüli válasz.
~~~
Csak egyetlen minőség képes minden problémádat megoldani,
ezt a minőséget pedig hála-szívnek nevezzük.
~~~
Az életben csak két szerencsétlenség létezik: az egyik az, ha nem tudjuk, mit tegyünk,
a másik pedig, ha nem tudjuk elfelejteni, hogy mit tettünk.
~~~
A törekvés-életünkben fellépő változásokat lélekteljesen és vidáman el kell fogadni,
mint az évszakok inspiráló és magával ragadó váltakozását.
~~~
A spiritualitás nem olyan, mint a lesiklás, hanem pontosan olyan,
mint a hegymászás – mint tízezer Himalája megmászása.
~~~
Az önfelajánlás
Az egyetlen legfelsőbb titok,
Amely az Isten-győzelmek
Vastag könyvét adhatja neked.
~~~
Más módon nem járhatunk belső énünk kedvében, mint hogy a bátorság tökéletes jelképévé válunk.
~~~
A vágy-élet
A furcsa életem.
A törekvés-élet
A keményen megszolgált életem.
A megvalósulás-élet lesz
A teljesen normális életem.
